Lezárult az ötödik szociális tábor Tiszaújvárosban

2016. július. 06., 11:30   |    

Lezárult az ötödik szociális tábor Tiszaújvárosban

Ötödik alkalommal találkoztak az MLSZ szociális programjaiban résztvevő csapatok Tiszaújvárosban. A labdarúgó táborban 18 csapat vett részt, döntő többségében a gyermek-, és lakásotthonokban élők csapatai, valamint tanulásban akadályozottak és értelmi fogyatékos labdarúgók.

Az ország különböző településeiről érkezett közel 200 fiatal, négy napig futballozott a városi sportcentrumban. Mindhárom kategóriában körmérkőzések során alakult ki a végső sorrend a csapatok között – mondta Petrika Ibolya, a tábor főszervezője.

- A labdarúgás mellett más szabadidős programokon is részt vehettek a tábor lakói, megtekinthették a város főbb nevezetességeit, és egy délutánt eltölthettek a helyi élményfürdőben is, de a legnagyobb élményt talán a közösen végigszurkolt Eb-mérkőzések jelentették - fogalmazott Petrika Ibolya.

A tábort meglátogatta Őze Tibor, az MLSZ Grassroots-menedzsere is.

- Az MLSZ Grassroots-filozófiája, hogy a futball mindenkié. Ennek szellemében rendeztük meg ezt a tábort is, ahol a résztvevő gyermekek átélhették a labdarúgás nyújtotta örömöket - mondta Őze Tibor. - Az idei tábor speciális abból a szempontból, hogy zajlik a labdarúgó Európa-bajnokság, a fiatalok láthatták a magyar csapat sikeres menetelését, ami óriási motiváló erő volt a számukra.

A hírkategória további hírei

Nyári táborok
Grassroots: lezárult a tiszaújvárosi szociális tábor
Nyári táborok
Idén is támogatja a szünidei táborokat az MLSZ
Nyári táborok
Nyári Szünidei Táborok támogatása
Nyári táborok
Nyári Szünidei Táborok: támogatási tájékoztató
MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS