Arany-élmények a Pancho Arénában

2022. október. 31., 14:59   |    

Arany-élmények a Pancho Arénában

Hátrányos helyzetű gyerekek focitornájának adott otthont a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia. Az immár második alkalommal megrendezett országos lefedettségű Arany Kupa záró eseményén 18 csapat közel 200 ifjú futballistája lépett pályára, az idei kiírás győztese pedig Tiszabő lett.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Hátrányos Helyzetű Falvak és Községek Fejlődéséért Egyesület és az MTK Budapest közös, az egész országot lefedő programsorozata a legszegényebb településeken élők gyerekeknek kínál programot, kihívást és új, korábban még nem tapasztalt élményt. A "Felzárkózó települések" programban szereplő falvakat felölelő regionális selejtezők az év során három helyszínen – Kozármisleny, a debreceni Nagyerdei Stadion, MTK Budapest – zajlottak. Ezeken a tornákon 44 falu csapata, összesen több mint félezer gyerek lépett pályára, a felcsúti döntőbe végül 18 csapat kvalifikálta magát.
 
Talán ilyen jól még sosem jött az óraállítás, az Arany Kupa-döntőjére igyekvő csapatok ugyanis már kora hajnalban útra keltek, hiszen érkezett csapat Nógrádból, Borsodból, Nyírségből, Dél-Dunántúlról, Zalából és Zemplénből is – és nekik a reggeli plusz egy óra most igazán jól jött. Nyugodtan aludni persze nem biztos, hogy tudtak a játékosok, hiszen hetek-hónapok óta készültek erre a napra, az Arany Kupa döntőjére. 

A leszakadó településeken a sport nem csupán hobbi, a labdarúgás valójában esély egy teljesebb életre, hiszen, aki megtanul csapatban gondolkodni, szabályok szerint játszani, felelősséget vállalni, az otthon, az iskolában és a későbbi életében is tudja ezeket a tapasztalatokat hasznosítani. A sport ezen túl „kinyitja a világot”, a közösen átélt élmények új távlatokat, élményeket adnak a gyerekeknek. A felzárkózó településeken élő fiatalok vágyai mások, mint szerencsésebb körülmények között felnövő kortársaiké: egy saját cipő, amit meccs után nem kell visszaadni; találkozni más csapatokkal; eljutni a szomszéd városba csapatbusszal; megnézni egy igazi, lelátós stadiont – és mindez most megvalósult. Sőt, nem csak megnézhették, hanem játszhattak is benne.

A világ legszebb stadionjai közé választott felcsúti Pancho Arénában és edzőpályáján ennek megfelelően komoly meccsek zajlottak már az első csoportmeccsektől fogva. A színvonal, az akarat és elszántság illett a profi környezetbe, sőt, jó néhány olyan megoldás is született a nap során a pályákon, amelyek bármely edzésen, meccsen tetszést arattak volna az edzők között.
A két elődöntő és a döntő pedig igazi kupahangulatot hozott, a szoros (Tiszabő-Gyulaj 1–0, Ipolytölgyes–Karancsság 2–1) elődöntők után Tiszabő és Ipolytölgyes játszotta az utolsó meccset, amely elhozta a torna legsportszerűbb jelenetét: a csere nélküli ipolytölgyesi csapat sérülés miatt megfogyatkozott, a tiszabőiek pedig azonnal levittek egy játékost, hogy egyenlő létszámban legyenek a pályán. A Fair play-díj pedig kifizetődött, az utolsó két percben szerzett két góllal a tiszabői együttes fordított, és megnyerte az Arany Kupát.

A kupákat és különdíjakat Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke; Kiss Dávid, a Jelenlét programok szakmai vezetője; Maka István, a Felzárkózó települések sportszakterületi vezetője; valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében Dunai Antal olimpiai bajnok, illetve Pintér Ádám, az MTK nagykövete adta át. 

Győztes természetesen csak egy lehetett, de túlzás nélkül állítható, hogy a pályára lépők mindegyike igazi nyertesként utazhatott haza.
 
Az Arany Kupa végeredménye:

1. Tiszabő
2. Ipolytölgyes
3. Karancsság, Gyulaj

Legjobb játékos (fiú): Szatmári István (Gyulaj)
Legjobb játékos (lány): Bartus Csenge (Karancsság)
Legjobb kapus: Mága Kálmán (Tiszabő)
Gólkirály: Sági Péter (Ipolytölgyes)
Különdíj: Gecse Márk (Nagyecsed)
Fair Play-díj: Lakócsa

 


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS