Újabb megmérettetés vár a LÁSS vakfoci csapatára

2014. július. 09., 14:46   |    

Újabb megmérettetés vár a LÁSS vakfoci csapatára

Július 10-12. között Prágában rendezik meg az IBSA Euro Challenge Cup küzdelmeit, a mezőny tagja a LÁSS vakfoci csapata is.

Ez lesz a csapat első "hivatalos" tornarészvétele, mely a Vakok Nemzetközi Sportszervezete (IBSA) szervezésében zajlik. A tornán hat európai ország csapata vesz részt, két csoportban, a magyar együttes Romániával és Lengyelországgal játszik csoportmeccset, majd az eredménytől függően elődöntőben vagy helyosztón folytatja a másik csoport csapatai ellen.

- A Magyar Labdarúgó Szövetség a Grassroots Programon belül három éve támogatja a látássérültek labdarúgását. Nagy előrelépés, hogy már nemzetközi tornákra is kapnak meghívást a hazai vak játékosok. Az eredményesség mellett a tapasztalatszerzés az, ami a fejlődést elősegíti. A program célja a népszerűsítésen túl, hogy minél nagyobb számban sikerüljön bevonni a vak és látássérült embereket a labdarúgásba, valamint megmutatni, hogy igen élvezetes játék a vakfoci és a megfelelő játékbiztonságot is meg lehet szerezni az edzéseken
– mondta Petrika Ibolya, az MLSZ Grassroots szociális programjának vezetője.

A hírkategória további hírei

Szociális programok
Szezonzáró grassroots-tábor Tiszaújvárosban
Szociális programok
Grassroots: ismét Európa Kupa-döntőt rendeznek Kecskeméten
MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS