Veterán Bajnokság: befejeződött a tavaszi szezon

2014. július. 02., 14:26   |    

Veterán Bajnokság: befejeződött a tavaszi szezon

Az elmúlt hét végén fejeződtek be a Veterán Labdarúgó Bajnokság tavaszi fordulói.

Az Európában egyedülálló versenysorozat az európai labdarúgó szövetségek Grassroots-programjai között is kuriózumnak számít, hiszen itt 60 éven felüliek kergetik a labdát.

- Hat évvel ezelőtt, 2008-ban indult a veterán program, akkor még csupán nyolc helyszínen és évente egyetlen játéknappal - mondta Őze Tibor Grassroots menedzser. - Az elmúlt bajnokságban már országszerte tizenegy helyszínen pattogott a labda, és évente hat alkalommal mérkőznek meg egymással a csapatok. Ebben a korban már ez is rendszeres sporttevékenységnek számít, de még fontosabb, hogy a résztvevő csapatok ezen kívül saját szervezésben is összejönnek, rendszeresen találkoznak egymással mióta a bajnokság elindult. A Magyar Labdarúgó Szövetség Grassroots programjának filozófiája szerint a labdarúgás „Egy életen át kell játszani”. Ennek megfelelően minden korosztályban vannak programjaink az óvodás labdarúgástól kezdve az általános iskolások részvételével működő OTP Bank Bozsik-programon, a középiskolások Coca-Cola Cup elnevezésű tornáján és az egyetemisták számára kiírt Telekom Egyetemi Kispályás Bajnokságán keresztül a Veterán Bajnokságig. Tehát Magyarországon ma mindenki futballozhat, ha szeretné a világ legnépszerűbb sportágat gyakorolni.

Őze Tibor hozzátette: népegészségügyi és szociális szempontból is nagyon hasznos az idősek labdarúgása, egyúttal példát is mutat a fiatalabb generációknak a sport és a labdarúgás szeretetéről, a szabadidő aktív és hasznos eltöltéséről.

- Idén az éves lebonyolítási rendszerről a könnyebb szervezhetőség miatt áttérünk az őszi-tavaszi lebonyolításra - mondta Petrika Ibolya a program koordinátora. - Ennek megfelelően a csoportok tavaszi győztesei az eddig megszokott novemberi időpont helyett augusztus 30-án játsszák a döntő mérkőzéseket az évente megrendezett Országos Veterán Labdarúgó Fesztivál keretében, később kijelölendő helyszínen. Ezen a fesztiválon több mint kétszáz résztvevő lesz, a csoportgyőztesek tornáján kívül bemutató mérkőzések lesznek határon túli magyar csapatok és „Old Star” csapatok részvételével. Hagyományosan nagy ünnepe ez az idősek labdarúgásának, melyhez szervesen hozzátartozik az ünnepélyes eredményhirdetés és az ezután következő hosszas emlékezés a régi szép időkre a fehér asztal mellett.

A hírkategória további hírei

Szociális programok
Szezonzáró grassroots-tábor Tiszaújvárosban
Szociális programok
Grassroots: ismét Európa Kupa-döntőt rendeznek Kecskeméten
MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS